Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Nyelvi Tábor

Minden várakozást felülmúló sikerrel rendezte meg második alkalommal a sárosdi Farkas Gyula Általános Iskola a Baptista Szeretetszolgálat és a székesfehérvári Baptista Gyülekezeti Közösség közreműködésével a II. Baptista Nyelvi Tábor. Az angol mellett már a németes diákokat, valamint a legkisebbeket is várták a szervezők.

A Június 29 és július 4-e között szervezett táborban az önkéntes tanárok Ausztriából, valamint a texasi Amarillóból és Mckinney-ből érkeztek, hogy 96 gyermek nyelvtudását fejlesszék. A délelőtti tanítást követően, az iskola pedagógusai minden nap izgalmas, változatos programokat szerveztek: sport, sárkányhajózás, akadályverseny, piknikezés és közös Függetlenség napi ünneplés színesítette a programot, melyben az önkéntes tanárok is részt vettek.

Talán a legnagyobb változás a tavalyi táborhoz képest az alsós és óvódás gyermekek csoportjának részvétele volt. Ők napi kétszer fél órában tanultak angol dalokat, és alapkifejezéseket, szabad idejükben pedig még indiántábort is építettek.

A tábor zárásaként, a gyermekek műsorral készültek szüleiknek, melyben bemutatták a héten elsajátított tudásukat. A műsort követően pedig könnyek között fogadkozták, hogy „jövőre, veletek, ugyanitt.”

Németh Tamás - szervező