Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Nyári tábor ötödik nap

Nyári tábor 5. és egyben az utolsó nap

Nyári táborunk ötödik, egyben utolsó napja is remek hangulatban telt! A reggel igazán vidáman indult: a gyerekek közösen táncoltak a kacsatáncra és a pingvintáncra, amelyek már a nap első perceiben mosolyt csaltak mindenki arcára. Emellett lehetőségük volt szebbnél szebb hennafestéseket is készíttetni, amelyek nagy sikert arattak a táborozók körében.

Ezt követően az „Önts formába!” programmal folytatódott a nap, ahol a gyerekek játékos feladatokon keresztül mozoghattak, ügyeskedhettek és aktívan kapcsolódhattak be a programokba.

Majd Betty és Zita nénivel egy vidám tértöréses foglalkozáson vettek részt a táborozók, amely során kreatív és ügyességi feladatok várták őket.

Az ebéd után egy kis csendes pihenés következett, amelyet közös mozizással töltöttek a gyerekek. A tábor méltó lezárásaként pedig megérkeztek a tűzoltók, akik egy fergeteges habpartival tették igazán felejthetetlenné az utolsó napot. A gyerekek önfeledten játszottak a habban, rengeteget nevettek, és fantasztikus élményekkel búcsúzhattak az idei tábortól.

Köszönjük minden résztvevőnek, a segítőknek és a programok szervezőinek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ismét egy élményekkel, vidámsággal és közös emlékekkel teli tábort zárhassunk. Bízunk benne, hogy minden gyermek sok szép emlékkel tért haza!

További képek iskolánk weboldalán, a galériában érhetők el: sarosdiskola.hu

GALÉRIA