500 év - 500 fa

2020. november 25., 22:25

A sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola tanulói 2020. november 25-én egy különleges ünnepségen vehettek részt, ugyanis a  Baptista Szeretetszolgálat és az Agrárminisztérium összefogása egy gyönyörű kezdeményezést hívott életre hazánkban. 2017-ben ünnepelhettük a reformáció 500. évfordulóját, és ehhez kapcsolódóan a baptista fenntartású oktatási intézmények lehetőséget kaptak arra, hogy 500 fát ültessenek el az emlékezés jegyében.

Iskolánk baptista lelkészének, Kovács Dánielnek a vezetésével minden osztálynak lehetősége nyílt arra, hogy a mai napon egy-egy facsemete elültetésében segédkezzen. Dani bácsi röviden mesélt a gyerekeknek a reformációról, és arról, milyen fontos, hogy maradandót alkossunk a földi életünkben. A tanulók versekkel, prózákkal köszöntötték az iskola új „jövevényeit”. Az irodalmi alkotások felidézték a fák tanácsait, elmagyarázták, hogy miért kell szeretnünk és becsülnünk a fákat, és egy öreg faültető énekéből azt is megtudhattuk, hogy ő már a jövő nemzedékének ajánlja fel a munkáját. Mivel november 26-a a hálaadás napja, így néhány vers már ehhez az ünnephez kapcsolódott, és arról szólt, miért is kell köszönetet mondanunk az életünkben.

A faültetés végére kissé vacogó testtel, de emelkedettebb lélekkel tért vissza minden gyermek a termébe. Ünnepeltünk, emlékeztünk, életet adtunk, és számba vettük, miért is lehetünk hálásak. Köszönjük a lehetőséget és a szép pillanatokat!

Majnár Klaudia: Vers a hálaadásról


Szóljon e hála a születésekért,
Szóljon e hála a temetésekért,
Szóljon e hála a teljes életért,
Szóljon e hála a testért, lélekért.

Mondjatok hálát a csodás szülőkért,
Mondjatok hálát a gyermekeikért,
Mondjatok hálát a természetünkért,
Mondjatok hálát a szépségeiért.

Hálát adok az Isten kegyelméért,
Hálát adok Jézus szeretetéért,
Hálát adok az élő Szentlélekért,
Hálát adok a világmindenségért.

Köszönöm, Uram, próbatételeid,
Köszönöm, Uram, az ígéreteid,
Köszönöm, Uram, hogy Te szeretsz engem,
Köszönöm, Uram, hogy felemelsz engem.

Tiéd minden hála egy pillanatért,
Tiéd minden hála a hosszú napért,
Tiéd minden hála, hogy én élhetek,
Tiéd minden hála, Tiéd, Istenem.

500 év - 500 fa